Már többször írtam a gyermekkori elhízásról és túlsúlyról, de a szülők megkeresései alapján úgy látom, hogy nagyon sok gyermek küzd ezzel a problémával. Most ennek a problémának egy másik oldalát szeretném megközelíteni, és erre szeretném felhívni a figyelmet.
A gyermekkori magas vérnyomásra, ami egyre több fiatalt érint. Egy előadáson hallottam, hogy száz 5éven aluli óvodás gyermekből, háromnak magas a vérnyomása. Ez mindenkit megdöbbentett, és én is elképedve hallottam ezt a számot, hiszen hol van még a tinédzserkor és a felnőttkor. Természetesen másodlagos tünetként is jelentkezhet, aminek a hátterében valamilyen betegség húzódik, de én itt elsősorban az elhízás következményeként szeretném felhívni a figyelmet a magas vérnyomásra.
Mik lehetnek a tünetek?
- gyakran tünetmentes, de egy óvodai, iskolai orvosi vizsgálaton, vagy sportorvosi vizsgálaton kiderülhet a betegség.
- időszakos fejfájás, tarkó tájéki fájdalom
- orrvérzés, szédülés
Azokra a gyermekekre is figyelni kell, akiknek a családjában gyakrabban, vagy halmozottan fordult elő magas vérnyomás.
Mit lehet tenni? - ebben a korban nagyon hatékony lehet a megelőzés, mivel az elváltozások még kezdeti stádiumban vannak és a folyamat sok esetben visszafordítható. A gyermekeket könnyebb befolyásolni az étkezés, mozgás, és egyéb szokásaik megváltoztatásában. Vigyázni kell ugyan a túlzott fizikai megterhelésre, de nem megoldás az sem, ha felmentését kérjük tornából. Kell a mozgás, de mértékletes legyen.
- a már kialakult magas vérnyomás és túlsúly kezelése, itt természetesen az orvosi kezelésre gondolok, de a szülőnek is át kell gondolnia, mit tehet otthon gyermeke egészségének helyreállításában.
Étkezés - nagyon fontos, hogy kerüljük az állati zsiradékok használatát, mint pl. sertészsír, tepertőkrém, zsíros húsok, szalámi, párizsi, virsli. Helyette készítsünk otthon 100%-os gyümölcsleveket, ebből bármennyit fogyaszthat, sok gyümölcsöt, zöldséget, és salátát kínáljunk nekik. Igyon nagyon sok vizet, szénsavmentes ásványvizet. Kerüljük a gyors éttermeket, és az édesség evést is mérsékeljük.
Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy megfelelően főzünk gyermekünknek, vagy valóban a megfelelő élelmiszereket vásároljuk, akkor kérjük ki táplálkozási szakember véleményét, akivel mind ezt átbeszélhetjük.


J.Kun Emese Herbalife tanácsadó